A gyár épületét egy banktól lízingelték a korábbi tulajdonosok. Hasonló, 15 éves szerződést kötött a bankkal az Axelo Kft. is. Olexa Miklós, a társaság tulajdonosa elmondta: az Axelo 2001-ben alakult, tavaly nettó 520 millió forint volt az árbevétele, az idei cél 600 millió, jövőre pedig milliárdos nagyságrendet céloznak meg.
A társaság multinacionális kereskedőcégek bútorellátását biztosítja a lapra szerelt laminált lapokból készülő bútorok területén. Két műszakban, 60 fős létszámmal működik a kft., ahol tavaly júniusban még 21-en dolgoztak, decemberben és januárban hajtottak végre jelentős létszámfejlesztést, öt embert a korábbi Ipoly Bútorgyár dolgozói közül vettek fel.
Olexa Miklós közölte: tömeggyártással foglalkoznak, ami napi 4-500 termék kibocsátását jelenti, többek között íróasztalt, tv-állványt, számítógépasztalt, komódot gyártanak, tavaly ősztől Romániába is szállítanak fürdőszoba bútorokat. A cél az, hogy a kiskeresetűek is meg tudják venni a termékeiket, de a lakosság mellett közületeknek is terveznek bútorgyártást.
Múlt év közepétől bútoráruházat is működtetnek Balassagyarmaton. Az Axelo Kft. korábbi bérelt telephelyéről költözött be a volt Ipoly Bútorgyár épületébe. A cégvezető elmondta: az Ipoly Bútorgyár nagy teljesítményű gépeinek felújítása, valamint a kft. két-három éves technológiája révén nagy kapacitású lapmegmunkáló céggé válhat az Axelo.