2p

2007. január 1-jétől Matlák Tamás irányítja a Grepton Informatikai Zrt. szakmai területeit.

Feladata a cég teljes szolgáltatási portfolióját kiszolgáló szakmai tevékenység irányítása és annak továbbfejlesztése a stratégiában megfogalmazott célok elérése érdekében. Ezen belül ő felel a további stabil növekedést támogató szakmai szervezet és működés irányításáért, a Grepton Service Center szolgáltatási portfoliójának kiterjesztéséért, valamint mindazon képességek kialakításáért, amelyek segítségével a Grepton képessé válik mind műszakilag, mind szervezetileg nagymértékben összetett projektek megvalósítására - adta hírül az MTI az OTS-re hivatkozva.

A 45 éves, villamosmérnöki végzettséggel és informatikai doktorátussal rendelkező szakember az MTA SZTAKI-ban kezdte pályáját, majd a Hypermedia Systems Kft. megalapítását követően több mint tíz éven át annak vezetőjeként tevékenykedett. A Greptonban, ahol 2002 óta dolgozik, mindeddig az igazgatóság tanácsadójaként vett részt a cég irányításában. Az elmúlt év végén szerepet vállalt a Grepton következő időszakra szóló stratégiájának kidolgozásában, melynek megvalósításába most vezérigazgató-helyettesként kapcsolódik be.

Matlák Tamás nős, két gyermek édesapja. Angolul és németül beszél. A Magyar Outsourcing Szövetség elnökségi tagja, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tagja. Szabadidejét legszívesebben sportolással, utazással, zenehallgatással és filmnézéssel tölti.

További karrier híreink Egyről kettőre rovatunkban.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!