A tenderen - a résztvevők neve nem publikus – jól szerepelt a Weber Shandwick is, ezért a stratégiai kérdéseket nem érintő eseti projekteken ez a cég is dolgozik majd a MAVIR Zrt.-nek, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
"Nyolc résztvevője volt a tendernek. Az ügynökségek igen nagy energiákat fektettek a tesztfeladatok kidolgozásába és nagyon jó ötletek, elképzelések születtek" – mondta Laskóy Ágnes, a MAVIR Zrt. kommunikációs vezetője.
"A Noguchi számára öröm, hogy eddig is számottevő energiaipari portfólióját növelni tudta" – mondta Szántó Péter, a Noguchi Porter Novelli elnök-igazgatója.