Fekete Csaba (36) felsőfokú közgazdasági és szakokleveles jogi képzettségű pénzügyi szakember. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, valamint az ELTE Jogtudományi Karán végezte. Négy évig a CIB lízing ügyvezetőjeként tevékenykedett a corporate üzletág, ezen belül a kiemelt ügyfelek finanszírozásának felügyeletével és stratégiai irányításával foglalkozott, majd három éven keresztül a K&H lízingcsoport vezérigazgatójaként tevékenykedett. Feladata a tizenegy cégből álló vállalatcsoport teljes körű - stratégiai és operatív - irányítása volt.
Elődjét, Jean-Paul Pinchon-t a Sofinco Csoport 2004 októberében nevezte ki a magyar leányvállalat élére, és több éves munkája eredményeként olyan stabil, növekvő hitelintézetet hagyott hátra 2007 októberében, amellyel szemben teljes a Sofinco Csoport bizalma. A Credigen Bank irányítását 2007. október és 2008. február között az igazgatóság mellett Olivier Quesneau-Vallot cégvezető látta el.
További karrierhíreket az mfor.hu Egyről a kettőre rovatában talál.