3p

Menedzsmentváltást jelentettek be a Diákhitel Központ Zrt.-nél, a jövőben Bugár Csaba tölti be a vezérigazgatói posztot.

A Diákhitel Központ Zrt. tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 2010. július 8-án Bugár Csaba személyében új vezérigazgatót nevezett ki a Társaság élére, aki egyben az Igazgatóság jogkörét is gyakorolja.  A tulajdonos az új vezetőtől az üzleti/ stratégiai irányok meghatározását, költséghatékony működést vár el. Ennek egyik első lépése, hogy a Társaság menedzsmentje két szakemberrel bővült. Dr. Nagy Zoltán és Lovas Attila vezérigazgató-helyettesként támogatják a vállalat célkitűzéseinek megvalósítását.

A Diákhitel Központ Zrt. a hallgatói hitelrendszer működtetésére és a hallgatói hitelek folyósítására létrehozott „non-profit” jellegű szervezet. A vállalat cégszerkezetében, szervezeti felépítésében jelenleg bekövetkezett változásokat a cég alaptevékenysége, a vállalat összlétszáma és struktúrája indokolta. A két vezérigazgató-helyetteshez tartozó területek közvetlenül támogatják a vezérigazgatóhoz rendelt Igazgatóságok munkáját (ezek stratégiai területek, marketing és kommunikáció, kontrolling). Lovas Attila az üzleti területet irányítja, míg dr. Nagy Zoltán a mindezt kiszolgáló jogi és IT feladatokat tartja kézben. Az új vezérigazgató-helyettesek komoly államigazgatási és üzleti/vállalati tapasztalattal rendelkeznek.

Az 51 éves új vezérigazgató, Bugár Csaba üzemgazdász, közgazdász diplomát szerzett. Pályakezdőként a Magyar Hitel Bank Rt.-nél dolgozott 5 évig, majd a Portfolió Bank Rt., a Hitelgarancia Rt. és az ABN AMRO Bank Rt. következtek, amelyekben már vezetői pozíciókat töltött be. Irányította a Magyar Követeléskezelő Rt.-t, majd a BÁT Budapesti Árutőzsde Rt. vezérigazgatójaként aktívan részt vállalt a két budapesti tőzsde integrációs folyamatának megteremtésében. 2006 és 2010 között pénzügyi és befektetési szolgáltatásokkal, valamint ingatlanfejlesztéssel és hasznosítással foglalkozó cégeknél töltött be vezető tisztségeket.

Lovas Attila villamos üzemmérnök végzettségű, majd befektetéselemzői diplomát és tőzsdei szakvizsgát szerzett. 1989–1994 között a Budapesti Elektromos Műveknél kezdte szakmai pályafutását. Ezt követően a Budapesti Árutőzsde osztályvezetőjeként, 1999-től ügyvezető igazgatóhelyetteseként, majd 2003-tól vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2006-tól a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója, majd 2008-tól a Kereskedési Igazgatóság igazgatója volt. Középfokú angol üzleti nyelvvizsgával rendelkezik.

Dr. Nagy Zoltán jogi doktori diplomát a József Attila Tudományegyetemen szerzett, a jogi szakvizsgát 1983-ban tette le. 1981–1985 között bírósági fogalmazóként, majd a budapesti XX. és XXI. Kerületi Bíróságon bíróként dolgozott. 1985–1987 között beosztott bíró az Igazságügyi Minisztériumban, 1988-ban kormánytanácsos a Gazdaságpolitikai Kormánybizottság titkárságán. 1989–1992 között az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkésztő Főosztályán osztályvezető, majd az Igazságügyi és Kodifikációs Főosztály főosztályvezetője. 1992–2010 között a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél jogi igazgató, majd vezérigazgató-helyettes.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!