A Pápai Hús Zrt. felszámolási eljárása a múlt év decemberében kezdődött, ugyanis ősszel sorozatban nyújtottak be inkasszót a bankok, illetőleg egy bank és egy kft. felszámolási eljárást is kezdeményezett a több milliárd forint adósságot felhalmozott céggel szemben - emlékeztetett Varga Jenő, felszámoló biztos, a fővárosi székhelyű Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A felszámoló biztos rámutatott: az új helyzetben olyan vezérigazgatóra volt szükség, aki alaposan ismeri a húspiacot, rendelkezik marketingtudással és vezetői kvalitásokkal. Lóránth Tibor a saját tulajdonában lévő marketingcéget hagyta ott a Pápai Hús Zrt. miatt.
Nem volt szükség leépítésre
A felszámolás nem jelentette a munkahelyek megszűnését, sőt közel két hónap alatt már sikerült a céget "jó irányba fordítani". Hangsúlyozta: mivel a Vectigalis Zrt. készfizető kezességet vállalt, így egy bank több százmillió forintos hitelt folyósít a Pápa Hús Zrt.-nek, s 2007-ben a sertésvágás már folyamatos volt.
Tavaly januárjában 23 ezer, az elmúlt hónapban pedig 27 700 sertést vágtak - tette hozzá a felszámoló biztos, hangsúlyozva, hogy a jobb vágási adatok mellett a forgalom és az árbevétel is kedvezőbben alakult a múlt év hasonló időszakánál. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a Japánba irányuló magyar húsexport leállítása miatt még kiélezettebbé vált a harc a telített hazai piacon.
Varga Jenő elmondta: az idei vágásokhoz szükséges mintegy 330 ezer darab sertés biztosított - erről egyezséget kötöttek a tenyésztőkkel -, ami egyben a munkahelyek megmaradását és a piacok megtarthatóságát is jelenti. A felszámoló biztos azt azonban elképzelhetőnek tartotta, hogy az 1380 dolgozót foglalkoztató cégnél az év során egy kisebb létszámleépítést esetleg "meg kell ejteni".
További karrier híreinket Egyről kettőre rovatunkban olvashatja.