Ismét, immár ötödik alkalommal tette közzé az ADSL-szolgáltatás szabályozott nagykereskedelmi árait az NHH. Az úgynevezett retail minus (RM), azaz a szolgáltatás kiskereskedelmi árain alapuló nagykereskedelmi árszabályozás keretében megjelent legfrissebb nagykereskedelmi árak a 2007 első félévi kiskereskedelmi árakból indulnak ki, olvasható a Napi Gazdaságban.
A szabályozás bevezetése óta a legnépszerűbb (jellemzően 1 Mbps sávszélességű) csomagok nagykereskedelmi árai 2-51 százalékkal mérséklődtek. A kisebb csökkenés az alacsony sávszélességről induló és folyamatosan (néhol két-háromszorosára) bővülő csomagok esetén figyelhető meg, míg az új csomagok ma már lényegesen alacsonyabb árakon jelennek meg a piacon, mint 2005-2006-ban.
A legnépszerűbb csomagok átlagára az első RM-határozatnál havi 7254 forint volt, a negyedik határozat idején ez havi 6348 forint volt, az ötödik határozat alapját jelentő 2007 első félévében pedig az ilyen új csomagok ára 4362 forint volt. A kábelmodemes hozzáférések ára az ADSL-árakkal együtt csökken, erősítve a versenyt a széles sávú internet piacán, áll a Napi Gazdaság beszámolójában.