2p

A GYSEV jövőre elkezdi és 2010-re be is fejezi a Nyugat-Pannon vasút mintegy 25 milliárd forint értékű rekonstrukcióját. Az osztrák-magyar tulajdonban lévő társaság a Cargo után újabb MÁV-cégekre, illetve üzletágakra, többek között a vontatásra is pályázni kíván - írja a Napi Gazdaság.

A tervek elkészültek, s miután a finanszírozásra az EU is igent mondott, jövőre elkezdődhet a Nyugat-Pannon vasút Soprontól Szentgotthárdig húzódó szakaszának mintegy 25 milliárd forint értékű rekonstrukciója - erősítette meg a lap információit Székely Csaba, az osztrák-magyar tulajdonban lévő Győr-sopron-ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vezérigazgatója.

A múlt év végén a MÁV-tól üzemeltetésre átvett, 53 kilométer hosszú, Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vonalszakasz felújítása - a pálya korszerűsítése, villamosítása, valamint a korszerű biztonsági berendezések kiépítése - 18 milliárd forintba kerül. További 7 milliárdot a részben már felújított Sopron-Szombathely szakaszra költenek majd.

Székely nem cáfolta a lapnak azt az értesülését, amely szerint a Cargo után, ha azokat eladják, a GYSEV újabb MÁV-cégekre, illetve üzletágakra is pályázni kíván. Többek között felkeltette érdeklődésüket a mintegy 800 mozdonnyal rendelkező vontatási üzletág - olvasható a Napi Gazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!