2p

A tavalyi elképzelések szerint a lóversenyfogadás és a szervezésére szóló privatizációs pályázatot februárban szerette volna megjelentetni az ÁPV Zrt. Ez elmaradt ugyan, ám úgy tűnik, a később ígért áprilisi időpont után ezt még májusban sem teszik közzé. Szintén új fejlemény, hogy a lóversenyek a UPC hálózatába kerülhetnek - értesült a Népszabadság.

Az eredeti tervekben még úgy szerepelt, hogy februárban jelentetik meg a lóversenyfogadás koncesszióba adásáról, valamint a lóversenytársaságok, azaz a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. eladásáról szóló pályázatot. A kiírást azonban nem tették közzé, ám az ÁPV Zrt. részéről később úgy nyilatkoztak, hogy áprilisban jelenik meg a privatizációs tender. Ez nem történt meg, és nagyon úgy tűnik, hogy májusban kerül erre sor.

Az ÁPV Zrt.-nél is csak azt mondák a Népszabadságnak: a pályázatok elindítása az előre tervezett időponthoz képest késni fog. Ez most az Európai Bizottság Magyarországgal szemben indított eljárásával magyarázható. Ebben kifogásolják a hazai szerencsejáték- törvény sportfogadásra és ezek reklámozására vonatkozó rendelkezéseit, pontosabban azt, hogy a külföldi székhelyű társaságokkal szembeni korlátozások beleütközhetnek a szolgáltatások szabad mozgását garantáló uniós szabályokba.

Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. szóvivője szerint a magyar álláspont kialakítása kapcsán kormányzati döntés várható. Ez érintheti a tender feltételrendszerét, így a koncessziós és a privatizációs pályázat kiírásával meg kell várni a kormány döntését. Így igencsak szorítani fog a határidő, ha tartani akarja magát a kormány az eredeti tervekhez, miszerint még az idén lezárják a privatizációt.

A privatizációs eljárás előkészítése mellett lehetővé tennék az országos tévéközvetítéseket, éppen a magánosítási eljáráson való magasabb ár elérése érdekében. Lényegében csak döntés, azaz pénz kérdése, hogy a közvetítéseket mikor lehet elindítani, vagyis az országos fogadóhálózatba eljuttatni a képet, hiszen a UPC-vel már aláírták a megállapodást - mondta a Népszabadságnak Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!