1p

Újabb amerikai légitársaság jelentett be létszámleépítést és járatcsökkentést a magas üzemanyag-árakra hivatkozva. A United Airlines a tervek szerint 1600 munkahelyet szűntet meg, és 100 repülőgépet von ki a forgalomból.

Korábban a Delta Air Lines azt közölte, hogy további három százalékkal csökkenti a kapacitásokat a korábban már bejelentett 10 százalékon felül. A Continental Airlines egyelőre még gondolkodik, hogy csatlakozzon-e azokhoz a légitársaságokhoz, amelyek már az első csomag feladásáért is díjat számítanak fel.

A nagy légitársaságok közül az egyedül nyereséges Southwest Airlines egyelőre még szerény növekedésre számít a következő év folyamán, de ha ez nem sikerült, akkor ennél a cégnél is csökkenteni tervezik a költségeket.

A szakma becslései szerint az amerikai légitársaságok az idén rekord nagyságú, 13 milliárd dolláros veszteséget lesznek kényetlenek elkönyvelni az üzemanyag drágulása miatt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!