2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. december 14-én fogyasztók megtévesztésének gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt.-vel, valamint az MKB Bank Nyrt-vel szemben.

A GVH közleménye szerint a vizsgálat során a CIB és az MKB hitelkártya termékekre vonatkozó tájékoztatásait veszik górcső alá, amelyekben akár 45 napig kamatmentes költést ígérnek az ügyfeleknek, miközben a kamatmentesség számos további lényeges feltételtől függhet - áll a hivatal közleményében.

A GVH 2006. októberében hozott határozatában már megállapította, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. 2003. októberétől egyes piaci tájékoztatásaiban megtévesztette a fogyasztókat, mert "akár 45 napig kamatmentesen használható" hitelkártyáival kapcsolatban lényeges feltételeket nem közölt ügyfeleivel.

A GVH a most megindított két versenyfelügyeleti eljárással olyan piactisztítási eljárássorozatot indít erre a speciális területre, melynek során fel kívánja tárni az ezzel a termékkel kapcsolatos tájékoztatási hiányosságokat. Így a közeljövőben több más hitelkártya terméket forgalmazó bankkal szemben is eljárást indít a GVH. A versenyjogi fogyasztóvédelem területén egyébként más piacokon (pl. fogyasztói csoportok, egészségre ható termékek) már korábban is sikerrel valósított meg hasonló piactisztítási eljárássorozatot a hivatal.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!