3p

Mégis eladhatja a General Motors a Saab svéd autógyárat a Spykernak - az erről szóló megállapodást még ma bejelenthetik. A holland sportkocsigyártó cégnek állítólag sikerült újabb befektetőt maga mögé állítania, így - ha az amerikaiak tényleg rábólintanak az új ajánlatra - a Saab megmenekül a felszámolástól.

A végső fázisba értek a tárgyalások a General Motors (GM) és a Spyker között a Saab eladásáról, a megegyezést már a napokban bejelenthetik, adták hírül svéd lapok. Victor Muller, a holland sportkocsigyártó cég vezére vasárnap azt nyilatkozta a Svenska Dagbladetnak, hogy valószínűleg hétfőn lesz bejelentés, és vállalati forrásokra hivatkozva hasonló információt közölt a vasárnapi Financial Times is.            

500 millióért vinnék

Helyi médiajelentések szerint a Spykernek újabb, a GM által is elfogadott befektetőt sikerült maga mögé állítania, ami a megegyezés irányába mutat. A holland cég legutóbb állítólag mintegy 500 millió dollárt ajánlott a Saabért – ez már elég lehet a sikerhez, hiszen Ed Whitacre, a GM főnöke 450 millió dollárt kért a cégért.

A GM a Spyker mellett a Formula 1 ura, Bernie Ecclestone nevével fémjelzett csoporttal, valamint egy svéd befektetői társasággal is tárgyalt a Saab eladásáról. Az alacsony ajánlati ár, az ajánlatok állítólagos koncepciónélkülisége és a hosszútávú finanszírozás hiánya miatt azonban eddig elutasította azokat, bejelentette a Saab felszámolását, és megbízott egy tanácsadó céget annak lebonyolításával. Ezzel párhuzamosan azonban tovább folytatta a tárgyalásokat a vevőjelöltekkel, és így egy utolsó utáni esélyt adott a svéd cégnek.  

A GM már így is keresett a Saabon

A svéd autógyártóban sok évtized alatt felhalmozódott know how egy részét már pénzzé tette a GM: tavaly év végén a kínai BAIC (Beijing Automotive Industry Holding Co.) ugyanis 200 millió dollárért vette meg a GM-től háromféle Saab-alváz és két autómotor jogát. A megvásárolt szellemi tulajdon kiterjed a Saab 9-5-ös és 9-3-as szedánjára és a gyártásukhoz szükséges berendezésekre is.

Az 1937-ben alapított Saabot 1990-ben szerezte meg a GM, amely azonban helyi elemzők szerint nem tudta kihasználni az autógyárban rejlő lehetőségeket. Ezt jelzi, hogy az amerikai konszern csaknem két évtizedes uralma alatt a Saab mindössze egyetlen évben, 2001-ben volt képes nyereséget termelni.

Nyolcezer állás veszélyben

2006-ban 133 ezer, tavalyelőtt viszont már csak 94 ezer autót értékesített – ez a GM globális eladásainak mindössze 1,1 százaléka. Nettó vesztesége 2008-ban hárommilliárd koronára (akkori árfolyamon számítva 341 millió dollárra) rúgott, miközben új modellel utoljára 2001-ben rukkolt elő.

A Saab bezárása nyomán 3400 dolgozó veszítené el állását a gyár svédországi központjában, Trollhättanban, a beszállítókat és a kereskedőket is beszámítva pedig összesen 8 ezer munkahely tűnne el.  

W. B.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!