2p

A pénzügyi válságban meggyengült Caisse d'Épargne francia banknak, amely 27 millió francia megtakarított pénzét kezeli, 6,5 milliárd eurós tőkeinjekcióra lenne szüksége még az év vége előtt pénzügyi helyzete megszilárdításához - állította szerdán a bank egyik neve elhallgatását kérő középvezetőjére hivatkozva a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap.

A szerdai kormányülésen "Christine Lagarde gazdasági miniszter cáfolta, hogy a Caisse d'Éparge-nak nehézségei lennének. Inkább azt jelezte: a mutatói az átlagon felüliek, vagyis nincs ok különösebb aggodalomra" - közölte Luc Chatel kormányszóvivő.

A bank vezetése közleményben "kategorikusan" visszautasította a Le Canard Enchainé által publikált információkat, s azokat "a jelenlegi pénzügyi válságban súlyosan felelőtlen és teljesen értelmetlen szisztematikus lejárató kampánynak" minősítette. "A Caisse d,Épargne csoportnak sem terve, sem szüksége nincs tőkeemelésre" - hangsúlyozta Nicolas Mérindol vezérigazgató.

Miután a francia állam kedden egymilliárd, a francia állami tulajdonban lévő Caisse de Depots (CDC) pedig kétmilliárd euróval járult hozzá a francia-belga Dexia bank tőkeemeléséhez, Francois Fillon egy szerdai lapinterjúban elmondta: "A francia bankok nem védettek a nehézségektől, ha egy nagy európai bank csődöt jelent... Ezért biztosítunk mindent franciát arról, hogy az állam abszolút garanciát jelent a francia bankrendszer számára".

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!