A GVH a múlt hónap végén tartott előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét az Ekta Épületgépészeti Építőipari Szerelő és Szolgáltató Kft., a Mertik Szolgáltató Kft., valamint az Onix Épületgépészeti, Építőipari Szerelő és Szolgáltató Kft. székhelyén.
A versenyhivatal rendelkezésére álló adatok szerint a szóban forgó három vállalkozás a Fővárosi Távhőszolgáltató Zrt. által még 2007-ben a "Hőközpont helyreállítási, általános javítási és hibaelhárítási munkáira" kiírt pályázaton feltehetően előzetesen meghatározták egymás között, hogy a hat külön részre osztott pályázatot melyikük nyerje meg, és ennek megfelelően nyújtották be részajánlataikat. Végül mindegyikük az adott részpályázatot nyerte meg.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását - emlékeztet a GVH közleménye -, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul.
A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.