A holland légitársaság egy másik reklámjában árgaranciát ígér ügyfeleinek. Ennek lényege, hogy akik ugyanazon a napon, alacsonyabb áron az interneten ugyanarra a járatra, időpontra és útvonalra, ugyanarra a szolgáltatási osztályra több mint 2500 forinttal olcsóbb jegyet találnak, az árdifferencia 4-6-szorosának megfelelő utazási utalványt ad a KLM. A GVH azonban megállapította, hogy a vállalás gyakorlatilag semmire sem kötelezi a légitársaságot, mert a feltételeket úgy fogalmazták meg, hogy szinte ne is legyen olyan szituáció, amelyben az utas élni tudna a lehetőséggel.
A jogsértés miatt a KLM-nek egymillió forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének meghatározásakor a GVH tekintettel volt arra, hogy a repülés ellenértékére vonatkozó megtévesztő információ csak a többféle reklám egyikében jelent meg. Az árral és az árgaranciával kapcsolatos megtévesztő reklámokat a KLM csak rövid ideig, nem egy átfogó kampány részeként szerepeltette.
A GVH a légipiacon jelentkező egyre erősödő versenyre tekintettel döntött úgy, hogy piactisztítási célból vizsgálatsorozatot indít a megtévesztő árközléseket közzétevő légitársaságokkal szemben. Eddig a Sky Europe, a Malév, a SmartWings, valamint a WizzAir elnevezésű légitársaságokkal kapcsolatos vizsgálatok zárultak le. A négy ügyben összesen 103 millió forint bírság kiszabására kerül sor. A GVH vizsgálatsorozatának azonban nincs vége, áll a társaság közleményében.