2p

Tovább terjeszkedne hazánkban a Charles Vögele, amely tavaly jelent meg Magyarországon. A társaság az itteni piacot nagyon ígéretesnek tartja, így a tervek szerint az idén kilenc további üzletet nyitnak.

Az idei év első felében már nyereséget tudott felmutatni a svájci ruházati kereskedő, a Charles Vögele, a tavalyi évben elszenvedett veszteség után. A vállalat az idén Magyarországon és Szlovéniában tovább akar terjeszkedni.

A divatruházati üzletlánc 672 millió svájci frank árbevételre tett szert 2007 első felében, ez 7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény 69 százalékkal 23 millió frankra, az üzemi eredmény 44 százalékkal 38 millió frankra emelkedett.

A Vögele tavaly jelent meg Magyarországon, s idén már a nyolcadik üzletét nyitotta meg. Ebben az évben még további 15-20 nyitását tervezi. A 2006 elején próbaképpen létesített kelet-európai hídfőállások közül a magyarországi bizonyult a legígéretesebb piacnak, messze felülmúlva a várakozásokat.

A konszern vezetése ezért a magyar piacon való további terjeszkedés mellett döntött. Lengyelországban és Csehországban folytatják a piac felmérését. A 2005 őszén megnyitott szlovén piac igazolta a várakozásokat, ezért ott az idén kilenc további üzletet nyit, majd az elkövetkező három évben pedig az üzletek száma eléri a 25-öt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!