A most bejelentett tízezer fős elbocsátás 3400 amerikait érint, a várható európai leépítésekről a GM még nem közölt adatot.
A cég túlélése az amerikai állami segélyezéstől függ, egy héten belül a cégnek ismertetnie kell túlélési tervét a kormányzattal. Ennek az is része lesz, hogy a vezetők éves fizetését idén tíz százalékkal, a többi nem órabéres alkalmazott éves illetményét 3-7 százalék között csökkentik az Egyesült Államokban a csoportnál.
Az elmúlt években a cég már több tízezer állást szüntetett meg, főként a termelésben.
A GM a tavalyi év végén világszerte mintegy 250 ezer dolgozót foglalkoztatott, ebből 55 ezret Európában, de a folytatódó leépítések ezt a számot folyamatosan csökkentik.
A General Motors európai eladásai 6,5 százalékkal estek tavaly, 2,04 millióra - csupán decemberben 14 százalékos volt a csökkenés -, és ezzel a társaság piaci részesedése 9,3 százalékra mérséklődött 9,4 százalékról. Egyedül a csoporthoz tartozó Chevrolet márka eladása nőtt, 10,7 százalékkal. A csoporthoz tartozó német Opel és a brit Vauxhall értékesítése 10,5 százalékkal, a svéd Saabé 22 százalékkal esett vissza.