A pénteki Les Echos információi szerint a UPS jövő héten vissza fogja mondani tíz darab Airbus A380-as teherszállítóra szóló rendelését. Az amerikai csomagküldő cég állítólagos döntésének hátterében az állhat, hogy az európai repülőgépgyártó óriás technikai nehézségek miatt nem képes tartani a szállítási határidőket. (Sajtóhírek szerint a társaság mérnökeinek a kétemeletes repülőgép igencsak kiterjedt kábelrendszerének beépítése okoz komoly fejtörést.) A cég egyelőre annyit közölt, hogy nem tud a UPS ezen szándékáról.
Amennyiben a hír igaznak bizonyul, úgy az Airbus az óriásgép teherszállító változatának utolsó vevőjét is elveszíti. A UPS egyik legnagyobb riválisa, a FedEx még tavaly novemberben bontotta fel tíz darab A380-asra szóló szerződését, és a Boeingnek adta a megbízást. Az ILFC lízingtársaság és a típus legnagyobb vevőjének számító Emirates pedig - az eredeti tervekkel ellentétben - a teherszállító helyett az utasszállító változatra tart majd igényt.
A szállítási problémák és a vevők visszatáncolása miatt a cég a közelmúltban a harmadik profitfigyelmeztetését adta ki egy éven belül, 2006-ot pedig veszteséggel zárta. Ennek ellenére az Airbus anyavállalata, az EADS továbbra is kitart programja mellett, mivel a piac - reményeik szerint - a következő húsz évben összesen 500 ekkora nagyságú szállító-repülőgépre tart majd igényt. Az A380-as két változatára - a UPS-megbízást is beleszámítva - eddig összesen 166 rendelés futott be 15 vevőtől.
Menedzsment Fórum
Újabb pörölycsapás érheti az Airbust
Francia lapértesülések szerint újabb vevőt veszít el az Airbus az A380-as teherszállító változatának technikai problémái miatt.