2p

Miskolcon nyílt meg a Vögele tizenkettedik magyarországi üzlete, a divatruházati láncnak ez már a második áruháza a borsodi megyeszékhelyen.

A Charles Vögele csoport új üzletében, 950 négyzetméteren női-, férfi- és gyermekruhákat valamint kiegészítőket kínálnak. Az új üzletben nyolc alkalmazottat foglalkoztatnak.

A Vögele első magyarországi üzletei Dunaújvárosban, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Szekszárdon és Veszprémben nyíltak meg tavaly, idén pedig március elején Pápán, május végén Mosonmagyaróváron, június végén Siófokon, augusztus végén Miskolc északi részén, szeptember elején Zalaegerszegen, október elején pedig Vecsésen nyitottak új üzletet.

A cég további öt bolt nyitását tervezi ebben az évben. A terjeszkedés következő állomása október végén Debrecen lesz.

A Charles Vögele Holding AG önálló, jelentős európai divat-kiskereskedelmi vállalat. A cég 816 üzlettel rendelkezik Svájcban, Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Szlovéniában és Magyarországon, valamint Csehországban és Lengyelországban.

A cég tájékoztatása az üzletlánc 672 millió svájci frank árbevétellel számolhatott 2007 első felében, ez hét százalékkal több az egy évvel korábbinál. A magyarországi gazdálkodási adatokról nem kívántak tájékoztatást adni, a tőzsdei szabályokra hivatkozva.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!