2p

Az Albacomp 2008 januárjától újabb világmárkák számára biztosít szervizpartneri tevékenységet. Egyrészt a HRP által forgalmazott DELL termékek garanciális szervizét biztosítja, másrészt a Samsung hivatalos szervizpartnere lett. Ez utóbbi megállapodás a monitorok és nyomtatók garanciális és garancián túli szerviztevékenységére vonatkozik.

Az új megállapodásokkal a cég immár tizenegy nemzetközi vállalat – a Dell és a Samsung mellett az MSI, a Fujitsu-Siemens, az IBM, a HP, az LG, SUN, EIZO, API, és az Asus – termékeit szervizeli Magyarországon, áll a társaság közleményében.

Az Albacomp szerviztevékenységének megújítása jegyében tavaly centralizálta saját notebook szerviz-rendszerét is, amelynek eredményeképpen az országos szervizhálózat pontjai a jövőben felvevőhelyként működnek tovább, a javítási tevékenységre pedig a cég székesfehérvári szervizében kerül sor.

A nemzetközi modellnek megfelelő felépítéssel az Albacomp gyorsabb, pontosabb és alacsonyabb költségekkel járó szolgáltatást nyújthat ügyfeleinek a jövőben. Az elmúlt évi újítás a legújabb szervizpartnerségi megállapodásnál is jelentős szerepet játszott.

Legutóbb 2007 szeptemberében a világ egyik legnagyobb laptop gyártójává vált MSI-vel kötött megállapodást az Albacomp, amely azóta a Magyarországon értékesített notebookok szervizelési feladatainak ellátására is jogosult.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!