4p

Több, különböző franchise rendszer betelepülése kezdődik meg a közeljövőben Magyarországra, illetve idén folytatódik néhány itt lévő külföldi és sikeres hazai hálózat terjeszkedése.

Ezek zöme az élelmezésben és a szolgáltatásban működik, mások a kereskedelemben gyorsítanak.

Várhatóan tovább javulnak a hálózatépítés feltételei Magyarországon -- jellemezte a helyzetet Kiss István, a Magyar Franchise Szövetség főtitkára. Mint emlékeztetett, a Széchenyi-terv pályázatot kínál a rendszerfejlesztőknek vissza nem térítendő támogatásra. Tapasztalata szerint a magyar rendszerek legalább olyan dinamikusak, mint a külföldiek, igaz, hogy a közvélemény jobbára a külföldiek érkezéséről értesül.

Az elmúlt napok és a következő hetek fejleményei is ezt támasztják alá. Júliusban az Andrássy úton nyitja első magyarországi egységét San Marzano néven a családi éttermeiről ismert Pizza Express. A brit székhelyű, összesen 290 üzletet működtető társaság magyarországi vezérigazgatójától, Dobóczky Andrástól megtudtuk, hogy az idén még egy belvárosi egységet adnak át, s a nyolc évre szóló üzleti tervben további tizennyolc megnyitása szerepel. Minden üzlet franchise szerződés keretében tevékenykedik. A cég várakozásai szerint napi 250 fő keresi majd fel ezen éttermeket, amelyek első két egysége 80-100 embernek ad munkát.

A szendvicsbárokat üzemeltető amerikai Subway egyelőre az előzetes tanulmányoknál tart. Egyik kommunikációs vezetője szerint mindenképpen szeretnének itt franchise partnert, és még a nyárig újból kísérletet tesznek, de nem sietnek. A társaság a világ egyik legnagyobb franchise-hálózatát mondhatja magáénak (közel 15 ezer egység 76 országban), de Európában jóval kevésbé elterjedt, mint bármely fasírtos, csirkés vagy pizzás vetélytársa a gyorséttermi piacon: Varsóban és Moszkvában három, Ausztriában és Olaszországban például öt Subway-egység működik.

A napokban megnyílt a világ egyik legteljesebb irodai szolgáltató franchise rendszere, a Mail Boxes Etc első magyarországi egysége. Ebben a rendszerben egy fedél alatt vehető igénybe a fénymásolás, a nyomtatás, a csomagolás, a postafiók, az internet- és számítógép-hozzáférés és a futárszolgálat. A vállalat globális hálózata több mint 70 országban 4300 fiókkal rendelkezik.

A tavaly kétmilliárd forintos nettó árbevételt elért és országosan tizenhat egységet üzemeltető Líra és Lant Rt. könyvkereskedő két éven belül húsz franchise-partnerrel és ugyanennyi üzlettel szeretné bővíteni hálózatát -- tudtuk meg Kolosi Beáta kommunikációs és marketingigazgatótól. Szerinte már működő boltok és mostanában induló egységek csatlakozására számítanak, zömmel vidéken és jobbára a 60--100 négyzetméteresek köréből. Ígérete szerint a csatlakozni szándékozó vállalkozók megkapják az ilyenkor szokásos marketingtámogatást és a tanácsadást is. Mindettől azt várják, hogy részben növekszik az rt. árbevétele, másrészt saját beszállítóiknál is kedvezményeket vehetnek igénybe a kiterjedtebb hálózat révén.

"Alkotni szeretném a trendeket és nem követni" -- érzékeltette az angol Debenhams áruházlánc magyarországi piacépítésére vonatkozó szándékait Krisán László, az S&C Áruházlánc Rt. ruházati beszerzési igazgatója. A Debenhamst működtető S&C idén egymilliárd forintos árbevételre számít ennél a részlegénél és azt tervezi, hogy még ebben az évben megnyitja második hazai egységét. Az angol partner a hagyományos franchise-elemeket építette be a megállapodásba. Vagyis kezdő díj és franchise-díj is van, mindkettő a forgalom arányában. Továbbá "betelepítette" a teljes know-howt, továbbá tanácsadás és utánkövetés is érkezett, illetve mindkettő folyamatos.


Stratégiaváltást hajt végre a Pannonia Hotels Rt. A francia tulajdonú szállodavállalat a jövőben nem mint tulajdonos, hanem főleg mint üzemeltető lesz jelen, ennélfogva fővárosi és vidéki terjeszkedése során előtérbe helyezi a franchise-szerződéseket. A Pannonia tavaly 2,5-3 milliárd forintot fordított házai felújítására, illetve új hotelek létesítésére. Szobakapacitását évi 10 százalékkal tervezi bővíteni. Ma 19 hotelje van, csaknem 3500 szobával. A szegedi és a székesfehérvári fejlesztés mellett a következő években -- a tervek szerint -- Győrben, Kaposváron, Debrecenben és Miskolcon is nyílnak szállodái. A közelmúltban fejeződött be a fővárosi Buda Mercure felújításának ez évre tervezett szakasza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!