2p

Eltérően ítélik meg a bérmegállapodást követő helyzetet a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezet: a munkáltató szerint betartják, amit vállaltak, az érdekképviselet szerint nem.

Csorba Attila a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke azt kifogásolja, hogy a menedzsment értékelésük szerint nem kezdte meg a vállalt időben a béremelések kifizetését és elmulasztotta tájékoztatni a szakszervezetet azokról az esetekről, ahol eltértek a megállapodástól. Hozzátette: a munkáltató 4-10 százalék közötti béremelést vállalt, azzal, hogy az ettől eltérő mértékekről és ezek indoklásáról tájékoztatja az érdekképviseletet. A tájékoztatás Csorba Attila szerint nem történt meg és a szakszervezet elnöke kifogásolta azt is, hogy több érdekképviseleti vezető, vagy képviselő sem kap béremelést. Náluk a Celebi arra hivatkozott, hogy őket írásbeli figyelmeztetésben részesítette, ezeknek a jogszerűsége azonban Csorba Attila szerint nem bizonyított.

Ezzel szemben Limburger Lóránt, a Celebi GH KFt. ügyvezető igazgatója kijelentette: mindent a megállapodás szerint hajtanak végre. Igaz, hogy vállalták: 10 napon belül kiküldik az értesítéseket a béremelések mértékéről, ezt azonban szavai szerint azért nem tudták teljesíteni, mert a szakszervezet miatt még nem zárultak le az egyeztetések a felosztásról. Hozzátette: vállalták az emelések hóközi kifizetését is, amit be is fognak tartani.

Limburger Lóránt szerint azért nem tudták időben értesíteni a szakszervezetet egyes kérdésekről, mert a meghirdetett egyeztetésre csak Csorba Attila nem ment el, a többi szakszervezet azonban képviseltette magát.

Csorba Attila elmondta: csütörtökig döntenek arról, hogy kifogást nyújtanak-e be, addig is közvetítőhöz fordultak a kérdéses ügyekben.

A szakszervezetek és a munkáltató május 7-én írta alá az idei béremelésre vonatkozó megállapodást. E szerint a munkavállalók április elsejéig visszamenőleg 7,7 százalékos átlagos alapbéremeléshez jutnak. Megegyeztek a felek abban is, hogy a szakszervezetek az év végéig újabb sztrájkot nem hirdetnek a Celebinél a megállapodásban foglaltak miatt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!