2p

Újabb büntetést szabott ki a Biovit Pharma Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a vállalkozás nem fizette be a rá kirótt 16 millió forintos bírságot, és nem tette közzé a szükséges helyreigazítást - közölte a versenyhatóság hétfőn az MTI-vel.

Az étrend-kiegészítőket és kozmetikai szereket forgalmazó Biovit Pharma Kft.-re még 2007 októberében szabott ki 16 millió forintos bírságot a GVH. A versenyhatóság megállapította, hogy a cég 2005 januárjától az Erdic tabletta mellnövelő, mellfeszesítő hatásáról, széles körű bevált módszeréről, kedvező mellékhatásairól és alapanyagainak különleges termesztési körülményeiről adott tájékoztatásaival a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. Ezért a GVH a 16 milliós büntetés mellett helyreigazítás közzétételére kötelezte a céget.

A versenyhatóság utóvizsgálata megállapította, hogy a társaság a határozatban foglalt kötelezettségeinek nem tett eleget. A versenyhatóság emiatt elrendelte a 16 millió forintos bírság végrehajtását, és kötelezte a céget a helyreigazítás közzétételére. Amíg a helyreigazítás nem történik meg, addig a Biovit Pharma 30 napon át napi 20 ezer forint, majd ezt követően napi 30 ezer forint végrehajtási bírságot köteles fizetni - áll a közleményben.

A GVH felhívta az érintett társaság figyelmét, hogy ha továbbra sem teszi közzé a helyreigazítást, akkor minden hónap végén az addig be nem fizetett végrehajtási bírságot lejártnak tekinti, és azt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közreműködésével behajtja. A végrehajtási bírság összege mindaddig emelkedni fog, amíg a kötelezettséget nem teljesíti az elmarasztalt cég - hívják fel a figyelmet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!