1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Főként a keleti országrész vasúti forgalmát érinti a német vasutak mozdonyvezetőinek csütörtökön reggel elkezdett sztrájkja.

A Deutsche Bahn sajtóközleménye szerint főként Szászország és Thüringia helyi forgalmát befolyásolja a megmozdulás. Jelentős mértékben visszaesett a müncheni és a frankfurt am maini S-Bahn forgalma is. Észak-Rajna Westfáliában nem működnek a repülőterekhez vezető S-Bahnok, Hamburgban és Berlinben is ritkábban járnak a gyorsvonatok.

A GDL szakszervezeti szövetség szándéka szerint a kilenc órán át tartó, bérkövetelés alátámasztására indított  megmozdulásban mintegy ezer mozdonyvezető veszt részt.

Németország vasutasai legutóbb szűk két hete tették le a munkát, akkor mindössze három órára. A jelentések szerint a közlekedés nem bénult meg, de kevesebb vonat közlekedett, számos járatnál pedig késések voltak tapasztalhatók. Délutánra helyreállt a rendes forgalom.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!