Reiniger Róbert, a Deloitte Környezetvédelmi tanácsadás üzletágának igazgatója az állami és önkormányzati szektor pályázatai kapcsán elmondta, a területen az elmúlt években jelentős fejlődés érzékelhető, aminek egyik oka, hogy több tapasztalt pályázatíró cég is működik a piacon.
A pályázatírók az önkormányzatok munkáját hivatottak segíteni az előkészítésben, ennek ellenére nem ritka, hogy a későbbi ellenőrzés során, de még a beadás előtt valamilyen „drága” hibára bukkannak a dokumentációban, ami akár az egész pályázat sikerét is veszélyeztetheti, áll a Deloitte közleményében.
Az önkormányzati szektor pályázóinak leggyakoribb buktatói között szerepel a hiányos papírmunka, az irreális vállalások, a hiányos tájékoztatás, illetve a Közbeszerzési Törvény buktatói és a nem megfelelő minőség.
Dr. Márkus Csaba, a Deloitte EU-tanácsadási üzletágának igazgatója elmondta, a vállalkozások pályázataira is jellemző, hogy mind a pályázók, mind pedig az intézményrendszer folyamatosan fejlődik, vagyis az új tapasztalatok általában beépülnek a következő kiírások feltételrendszerébe.
A vállalatok számára kiírt pályázatokban is vannak ugyanakkor – részben a kellő körültekintés hiányán, részben a vállalatok teljesítőképességének, illetve a piac működésével kapcsolatos tervezésen alapuló - hibák, amelyek kezelhetőségét a pályázónak alaposan mérlegelnie kell, tette hozzá az igazgató.
A tanácsadó cég összeállítása alapján a vállalati pályázatok leggyakoribb buktatói az üzleti és támogatási projekt közötti összhang hiánya, a projektkezdés problémája, a pályázati konstrukció helyes kiválasztása, a nehezen teljesíthető pályázati feltételek, valamint a támogatás lehívása.