A reptér mintegy 15 milliárd forintból épül meg, a leendő kifutópálya területén mintegy 80-100 ürge él, mivel az állatok védettek, ezért még az építkezés megkezdése előtt ki kell telepíteni őket. A szükséges engedélyeket már beszerezte a beruházó, az ürgék párzási időszaka miatt azonban csak meghatározott időben lehet kiköltöztetni az állatokat.
Az ürge kitelepítés előkészítésén Altbacker Vilmos zoológus szakértő irányításával egy hétig húszan dolgoztak. Az állatok jövendő lakhelyéről kivágták a járataik építését akadályozó fákat, felkutatták és megjelölték az ürgelyukakat, valamint nyolcezer befogási hurkot is előkészítettek.
A kiadott engedély ellen két magánszemély még tiltakozhat, ezért várhatóan csak júniusban kezdhetik meg az ürgék elköltöztetését.
A börgöndi repülőtér - egy korábbi katonai repülőtér helyén - a székesfehérvári és az abai önkormányzat birtokában levő, összesen 300 hektárnyi területen valósul meg. Úgynevezett fapados repülőgépek és szállító gépek fogadására szolgál majd.