2p

A vagyonkezelést, valamint a nem élet jellegű biztosítások közül a vagyonbiztosításokat fogja erősíteni az AXA Magyarország - hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

Az AXA múlt év júniusában vásárolta meg a Crédit Suisse csoporttól a Winterthur csoportot, így ez utóbbi magyarországi leányvállalata is az AXA tulajdonába került. Jelenleg a magyar AXA négy cégből: biztosítóból, nyugdíj- valamint egészségpénztárból, továbbá pénztárszolgáltatóból áll.

Gecser Ottó értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a vagyonkezelésre új céget kívánnak alakítani, és erősítik a nem életbiztosítási piacon való jelenlétüket is. Az utas- és balesetbiztosítás mellé felveszik a vagyonbiztosítást is, így meg fognak jelenni gépjármű biztosítással is. Ennek időpontjáról azonban nem tudott tájékoztatást adni.

Az AXA Magyarország 125 millió forintos reklámkampányt indít a cég nevének megismertetésére.

Az AXA csoport jelenleg - az AIG és az ING után - a világ harmadik legnagyobb pénzügyi vállalkozása. A 2005-ös pénzügyi évet 72 milliárd euró konszolidált bevétellel és 1064 milliárd eurónyi kezelt vagyonnal zárta. Világszerte 110 ezer alkalmazottal tevékenykedik, az ügyfeleinek száma meghaladja az ötvenmilliót.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!