2p

2011. május 2-ától III. Klausz Ferenc (40) tölti be a Telenor vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettesi pozícióját. Az amerikai-magyar származású szakember a vállalati kommunikáció, a kormányzati kapcsolatok és szabályozási ügyek, a stratégiai tervezés valamint a társadalmi felelősségvállalás területekért lesz felelős.

III. Klausz Ferenc

A Telenor Magyarország a fenti területek összehangolt, hatékony működésének erősítése érdekében új felsővezetői pozíció létrehozásáról döntött, s az ezzel járó feladatok ellátásával III. Klausz Ferencet bízta meg. Az új vezérigazgató-helyettes pályája korábbi állomásain szerteágazó távközlési és infokommunikációs tapasztalatokat szerzett, melyek többek között szolgáltatások kifejlesztésére és újrapozícionálására, szervezeti struktúrák felépítésére illetve újratervezésére, továbbá működési hatékonyságot növelő stratégiák és szabályozási keretrendszerek kidolgozására egyaránt kiterjedtek.

III. Klausz Ferenc pályafutását Amerikában az AMI Research-nél kezdte mint mérnök majd a CUC Internationalnél folytatta partner menedzserként. 1997-ben az A.T. Kearney üzletviteli tanácsadó cégnél kapott megbízást, ahol főként üzletviteli tanácsadással, üzletfejlesztéssel foglalkozott. 2000-től a virginiai irodát a budapestire cserélte, ahol a Telekommunikáció és High Tech Osztály vezető menedzsereként dolgozott. 2002-ben az Oracle csapatához csatlakozott a közép-kelet európai régióért felelős e-stratégiai tanácsadóként. 2005-ben visszatért az A.T. Kearney-hez, akkor már igazgatóként. 2011. május 2-ával innen csatlakozik a Telenor csapatához.

III. Klausz Ferenc a Harvardon szerezte mérnöki diplomáját, majd az MBA fokozatot a Pennsylvaniai Egyetem, Wharton Intézetben, Philadelphiában. Így vált olyan szakemberré, aki az üzleti élet minden fontosabb részterületén képes a vállalkozások hatékonyságát és fejlődését biztosító stratégiai szemlélet kialakítására.
 
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) igazgatóságának tagja. Hobbija a zongorázás és az evezés, az Amerikai Nemzeti Evezős Csapat tagja volt. A szakember nős, egy gyermek édesapja.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!