2p

Megindította az eljárást a legutóbbi kizárásos útépítési tender nyomán a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB); az M0-s déli szektorának új, 51-es főút és M5-ös közötti szakaszára kiírt pályázatra legolcsóbb ajánlatot benyújtó konzorciumot kizárták, ezért az jogorvoslatot kért - írta az index.hu.

A portál szerint a KDB legkésőbb harminc napon belül dönt, addig is megtiltotta a szerződéskötést, mondván: valószínűsíthető a jogsértés.

Az index.hu emlékeztet: június 15-én jelentette be a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF), hogy az Euroaszfalt vezette, többek között a Vegyépszer két cége alkotta konzorcium nyerte az M0-s déli szektorának új szakaszára kiírt közbeszerzési eljárást. A 6 kilométeres, kétszer háromsávos plusz leállósávos út megépítésére hatan pályáztak, két jelentkezőt a NIF kizárt.

A kizárt pályázók egyike, a spanyol Sedesa és a Szeviép alkotta konzorcium – amely tagjai egyebek mellett az M43-as egyik szakaszát is együtt építik – adta a legkedvezőbb, 9,69 milliárd forintos ajánlatot. A NIF indoklása szerint azonban a pályázatuk nyolc ponton is érvénytelen volt, ezért nem vették figyelembe az elbírálásnál.

Az index.hu értesülése szerint a Sedesa a múlt héten, 23-án nyújtotta be jogorvoslati kérelmét a KDB-hez, amely el is indította az ügyben a jogorvoslati eljárást. A hírportál a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt közölte: a döntőbizottság megítélése szerint "a jogorvoslati eljárással kapcsolatban rendelkezésre álló iratok alapján valószínűsíthető a jogsértés", ezért ideiglenes intézkedésként a "még meg nem kötött szerződés megkötését megtiltja".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!