2p

Nem mond le idei fejlesztési terveinek megvalósításáról, és továbbra is nyereséget vár 2009-ben a Coop Hungary Zrt., a válság miatt lassuló fogyasztás, és a hazai kiskereskedelem megtorpanása ellenére is – közölte szerdán az MTI-vel a cégcsoport legújabb, karcagi üzletének átadása alkalmából a társaság vezérigazgatója.

Az idén az első félévben a válság miatt érezhetően megtorpant a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, és várhatóan az esztendő hátralévő részében is tovább lassul majd a fogyasztás – mondta Murányi László. Hozzátette ugyanakkor: úgy tűnik, hogy mindez a versenytársakhoz képest valamivel kevésbé érinti a Co-op cégcsoportot.

"A korábbiakhoz hasonlóan a tavalyi évet kedvező mutatókkal: 500 milliárd forintos árbevétellel, 2007-hez viszonyítva mintegy  tizennégy százalékos növekedéssel és 3 milliárd forintot megközelítő nyereséggel zártuk. Idén a társaság négy-öt százalékos árbevétel-növekedéssel és 1,5-2 milliárdos nyereséggel számol” – fogalmazott a vezérigazgató, aki szerint mindez alapul szolgál a 2009-re tervezett fejlesztések maradéktalan megvalósításához.

A beruházások látványosabb részéről szólva elmondta: a múlt évi három után idén körülbelül kétmilliárd forintot szánnak új üzletek kialakítására. Ezekből eddig a karcagi szupermarket az ötödik a sorban és decemberig várhatóan még újabb öt-hat bolt nyílik majd szerte az országban.

A kunsági kisváros központjában zöldmezős beruházás keretében 280 millió forintból felépült létesítmény 900 négyzetméter alapterületű – ismertette Murányi László. Hangsúlyozta, hogy az üzlet külső paraméterei mellett legalább ilyen fontos, hogy ötszázadikként csatlakozott a Co-op integrált informatikai rendszeréhez.

Ez utóbbi a cégcsoporton belüli fejlesztések másik meghatározó iránya – ismertette. A projekt 2002-ben indult és immár négy esztendeje a gyakorlatban is működik, jelenleg 100 ezer cikket és közel 15000 partnert ölel fel.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!