3p

A Volán-társaságok 2010. évi menetrendje 2009. december 13-án lép életbe és 2010. december 11-éig lesz hatályos - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója évzáró sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.

Az eddigi buszjáratok a jövőben is közlekednek majd, és ez kiegészül a 29,5 vasúti mellékvonalon a szolgáltatás átvételével. A vasúti mellékvonalak pótlását szolgáló buszjáratok menetrendjét a közlekedési minisztérium még nem rendelte meg írásban, de az érintett Volán-társaságok tudnak a feladatról, és a rendelkezésre álló kapacitás lehetővé teszi a végrehajtását.

Saslics Elemér hangsúlyozta, hogy a Volán-társaságok naponta mintegy 1,2 millió helyközi, és megközelítően 1,5 millió helyi utast szállítanak el. A helyközi viszonylatban munkanapokon 38741, szabadnapokon 18925, munkaszüneti napokon 15651 járatot közlekedtetnek. Az idei járatszámok minimális növekedést mutatnak a tavalyi évhez képest. A településen belüli helyi viszonylatban a Volán-társaságok munkanapokon 19524, szabadnapokon 11456, munkaszüneti napokon 10199 járatot indítanak.

Saslics Elemér kitért arra, hogy 2000 óta folyamatosan csökken a Volán-társaságoknál az utasszám, 2000-ben 520 millió utast szállítottak a Volán-járatok, 2009-ben várhatóan ez a szám 420-430 millió lesz. Számításuk szerint 2025-re - azaz a most vásárolt autóbuszok élettartama alatt - az utasforgalom 350-380 millióra csökken.

A Volán Egyesülés vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a vasút és a Volán közötti kooperálni kell, mert a minőségi szolgáltatást nyújtó vasút a Volán-társaságok szükségszerű partnere. A járműbeszerzéssel kapcsolatban elhangzott, hogy 2009-ben 70 darab használt járművet vásárolnak a társaságok, és az alvállalkozók 12 Volán-társaságnál további 431 darab autóbuszt üzemeltetnek.

Saslics Elemér kitért arra, hogy a Volán-társaságok közszolgáltatási szerződéseinek 2016-ig történő meghosszabbítása időt ad a cégeknek a piacnyitásra való felkészülésre, valamint javítja a hitelfelvétel esélyeit, feltételeit a bankoknál. A jövő esztendő feladatai között említette a vezérigazgató a chipkártyás rendszer és a helyfoglalási rendszer kiterjesztését, a teljes járműkapacitás számítógépre vitelét.

Marcsa Ildikó, a Volán Egyesülés autóbusz-közlekedési igazgatója szólt arról, hogy a tervek szerint jövőre február 28-ig bevezetik a regisztrációs jegyet az ingyen utazók számára a Volán-társaságoknál is. A Volán-társaságok regionális szerveződésével kapcsolatos kérdésre válaszolva Saslics Elemér elmondta: a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem azt döntötte el, hogy régiónként egy cég lesz, hanem napirendre tűzi a vállalatok közötti koordinációt. A jövő évi tarifaemelésre vonatkozó kérdésre Saslics Elemér közölte: még nincs döntés.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!