1p

Mivel a tárgyalások szombaton folytatódnak, a Budapest Airport úgy döntött, hogy január 25-én, vasárnap hajnalban, üzemkezdetkor újranyitja az 1-es terminált.

A terminál az első járat jegykezelése előtt már megnyílik. A diszkont légitársaságokat kiszolgáló 1-es terminált január 19-én zárta be a BA, mivel két repülőtéri szakszervezet úgy döntött, folytatja a decemberben felfüggesztett sztrájkot.

A második sztrájkot a szakszervezetek két nap után, szerdán ismét felfüggesztették, de egyúttal kijelentették, hogy a gördülő sztrájk taktikáját alkalmazva bármikor készek azonnal folytatni a sztrájkot.

A Budapest Airport szerette volna a lehető legrövidebb időn belül kinyitni a terminált, de a szakszervezetek nem voltak hajlandóak közölni, hogy egy esetleges újabb sztrájk előtt mennyi idővel előbb értesítik a ferihegyi nemzetközi repülőtér üzemeltetőjét.

Ilyen körülmények között és a szakszervezetek kiszámíthatatlan magatartása mellett a BA úgy határozott, hogy vasárnap reggel nyitja meg a terminált. Újabb sztrájkbejelentés esetén a BA felülvizsgálja, hogy nyitva tartja, vagy esetleg újra bezárja az 1-es terminált, áll a társaság közleményében.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!