1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Köztes megoldás születhet a kereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásáról a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) javaslata alapján a szervezet főtitkára szerint - írta a Napi Gazdaság.

Dávid Ferenc a lap pénteki számában elmondta: indítványuk lényege, hogy a foglalkoztatottak vasárnapi munkavégzését önkéntes nyilatkozattételhez kötnék, amelynek nyomán a hétvégi munkáért plusz pihenőnap, illetve a jelenleginél magasabb bérkiegészítés is járna.

Az elképzelés kivitelezéséhez módosítani kell a hatályban lévő munka törvénykönyvön, illetve a kereskedelmi törvényen is - tette hozzá. Leszögezte: amennyiben a kormány támogatja az ötletet, úgy a VOSZ eláll a korábban már beígért népszavazás procedúrájának elindításától.

A javaslatot szerdán ismertették a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkárával, Glattfelder Béla vállalta, hogy azt a csütörtöki kormányülésen előterjeszti - mondta Dávid Ferenc a Napi Gazdaságnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!