A rendelkezésre álló adatok alapján alaposan feltehető, hogy a felsorolt vállalkozások 2006-2007-ben a MÁV és a Nemzeti Autópálya Zrt., valamint jogutódja a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. által a magyarországi vasútvonalszakaszok felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások során előzetesen megállapodtak a várható győztes személyéről, valamint a támogatók alvállalkozói és pénzügyi kompenzálásáról.
A feltételezett megállapodások a szerepek elosztásán túl valószínűleg azt eredményezték, hogy a vállalkozások a tendernyertes pályázataikban a korábbi hasonló munkák átlagárait jelentősen meghaladó egységárakat tudtak alkalmazni, ami adott esetekben jelentős felárat eredményezett számukra.
Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges, áll a GVH közleményében.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.