3p

Bár a végső győzelemre is esélyes, csupán döntetlenre lesz képes nyitómeccsén Hollandia a legendás Olsen-kapitány által dirigált dánok ellen, véli az mfor.hu tippjátékának mai résztvevője, Gerőcs Vendel. Az Ikea PR-vezetőjének szavára már csak azért is érdemes figyelni, mivel a 2008-as Eb tippversenyén magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt.

Hétfőn az E-csoport csapatai is bekapcsolódnak a dél-afrikai futball-világbajnokság küzdelmeibe: délután fél kettőtől Dánia méri össze az erejét Hollandiával, négy órától pedig Japán legjobbjai meccselnek Kamerunnal.

Egy pontra jók lehetnek a dánok

"A 80-as évek közepe óta nagy kedvenceim a dánok, igaz ez még akkor is, ha ezúttal éppen a magyarok csoportjából jutottak ki a világbajnokságra. A hollandok viszont mind egyéni, mind csapatképességeik alapján akár a végső győzelemre is esélyesek" - latolgatta az esélyeket kérdésünkre Gerőcs Vendel, az Ikea pr-vezetője.

Nem véletlen, hogy a  szakértők és a fogadóirodák többsége a hollandokat tartja esélyesebbnek. A Bwin-nél például 1,4 szorzóval lehet fogadni a narancsmezesek győzelmére, míg döntetlennel négyszeres, dán sikerrel pedig 7,5-szeres pénzt lehet nyerni.  

Hasonlóan látják az esélyeket a Sportingbet szakemberei (1: 1,45, X: 4:20, 2:6,50), és az IwiW foci-vb tippjátékának szervezői szerint is egyértelműen a hollandoknak áll a zászló (1:1,6, X:3,6, 2:4,8). Gerőcs Vendel viszont úgy véli, a két gárda nem bír majd egymással, és 1:1-es döntetlennel zárul a találkozó.

A dánok mellett szól, hogy egy nemzeti legenda ül a kispadon: a nemzeti válogatottat tíz éve dirigáló szövetségi kapitány, Morten Olsen az 1984-es Eb-n és az 1986-os vb-n is emlékezetes meccseket produkált a dán csapattal - akkor még a pályán, csapatkapitányként irányítva a nemzeti tizenegyet.




Az Olsen-név amúgy a nem focidrukker magyaroknak is ismerősen csenghet - gondoljunk csak a 80-as években nálunk is játszott legendás dán sorozatra, a lúzer, de nagyon szerethető bankrablók gittegyletének számító Olsen-bandára.



Jön a japán henger?

Szintén meglepetés-eredményt vár a csoport másik találkozójától Gerőcs Vendel. "Bár a torna az afrikai csapatok  további előretörését hozhatja, a japánok nagyon jók, és simán, 3:1-re nyerik az első meccsüket" - jósolja az Ikea pr-főnöke.

Összehasonlításul: míg a japán sikerrel 3,9, illetve 3,5-szeres pénzt nyerhetünk a fogadóirodáknál, addig a kameruni győzelmet csak kétszeres odds-szal adják.

Lehet azonban, hogy a fogadóirodák helyett most érdemes Gerőcs Vendelre hallgatni. A PR-főnök ugyanis már 2008-ban megmutatta, hogy tudja, mit beszél - akkor toronymagasan, 10 ponttal nyerte az mfor.hu tippversenyét.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!