2p

Az Egyesült Királyságban a várakozásoknál gyengébb, 3,1 százalékos növekedést tudott elérni a Tesco, ugyanakkor a világ más részein jól teljesített az áruházlánc, hiszen ezeken a piacokon 27 százalékkal növekedett a forgalma.

Szolidnak nevezték a Tesco vezetői a kereskedelemi cég brit piaci teljesítményét, a várt négy százalék feletti bővülés helyett a társaság 3,1 százalékkal növelte forgalmát. Sokkal jobban sikerült ugyanakkor a hazai pályán kívül az év vége.

A régiónkban például 30 százalékkal nőtt a cég bevétele, ám még ennél is jobb volt Malajziában, ahol 60 és Törökországban, ahol 80 százalékkal tudott javítani a vállalat, számolt be a BBC. A január elejét megelőző hat hét alatt a nemzetközi piacokon 26,9 százalékkal erősödött összességében a vállalat forgalma. A teljes társaságot tekintve pedig - a gyengébb hazai számok ellenére is - 12,8 százalékos bővülés jellemezte.

Az elemzők az Amerikából indult hitelválsággal magyarázták a visszafogott keresletet, a fogyasztók ugyanis egyre óvatosabbak a vásárlási döntéseik során. A Tesco egyik legnagyobb brit vetélytársa a Sainsbury sem dübörgött, igaz a cégnél az év utolsó 12 hetében mért 3,7 százalékos forgalomnövekedés kedvezőbb, mint a hazánkban is piacvezető konkurensé.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!