A lap úgy tudja, a szerződés már a tulajdonos államot képviselő közlekedési tárcánál van, és csak Szabó Pál miniszter aláírása hiányzik róla. A mintegy 173 milliárd forintos összeget tartalmazó közszolgáltatási szerződés biztosítja idén a MÁV-csoport stabil működését.
Az idei évre szóló szerződés megkötése azért előrelépés, mert az állam először téríti meg a vasúttáraság által nyújtott közszolgáltatás teljes ellenértékét.
Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója úgy vélte: a gazdálkodás kiszámíthatósága szempontjából jobb megoldás az lenne, ha a közszolgáltatási szerződést megköthetnék az adott év elején.
Megjegyezte, bár az idei pénz több, mint amennyit a korábbi években kapott a vasúttársaság, még mindig elmarad a nyugat-európai gyakorlattól. A MÁV-nak most juttatandó állami forrás ugyanis a bruttó hazai termék 0,7 százaléka, szemben azzal, amit a francia, a svájci, az osztrák vagy a német vasút kap a kormányától, ezeknél ugyanis ez az érték eléri az adott ország GDP-jének akár 1,5 százalékát - számol be a Népszava.