2p

Telítődni kezd a mobiltelefon-piac. A Forrester Research előrejelzése szerint Európában a telítettség 76 százalék körül éri el csúcspontját, amikor piacra lépnek a harmadik generációs szolgáltatók.

Európa sok országában a lakosság több mint 50 százalékának van mobiltelefonja -- idézi a Financial Times a Forrester Research elemzését. A telefongyártók megbízásából felmérést végző független tanácsadó cég szerint ez azt jelenti, hogy a piac kezd telítődni. Ezt támasztja alá a Vodafone és a France Telecom napokban közzétett adata, miszerint Nagy-Britanniában a lakosság kétharmadának van mobiltelefonja. Mindezeket figyelembe véve a tanácsadó cég úgy látja, hogy Európában az elterjedtség 76 százalék körül éri el a csúcspontját akkor, amikor piacra lépnek a harmadik generációs rendszert működtető új szolgáltatók.

Ugyanakkor az egyre élesebb árverseny, illetve a harmadik generációs hálózat kiépítésének tetemes költségei miatt csökkenhet a mobiltelefon-szolgáltatók nyeresége a jelenlegi, egy előfizetőre jutó átlag 172 euróról, s ebből 2007-ben akár már veszteség is lehet. Ez kiszoríthatja az új piaci szereplőket, miközben folytatódik a konszolidáció a még megmaradt szolgáltatók között, amelynek eredményeként nagyjából öt nagyobb csoport marad a piacon.

A tavaly karácsonyi értékesítési adatok azonban egyelőre ennek az ellenkezőjét bizonyítják, hiszen Európa-szerte rekordforgalmat bonyolítottak le a cégek. A Vodafone például 1,4 millió új előfizetőt szerzett, s ezzel 11,6 millióra növelte ügyfelei számát Nagy-Britanniában, globális méretekben pedig 13,2 millióval 78,7-re.

Ami a készülékgyártók helyzetét illeti, a Dataquest legfrissebb, a múlt év harmadik negyedére vonatkozó felmérése szerint a világon az említett három hónap alatt közel 104 millió készüléket adtak el, szemben az egy negyedévvel korábbi 98 millióval.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!