Az Investsberbanknál a tavaly október-decemberi veszteséges mérleget az Omskpromstroibank és a Promfinservicebank beolvasztásával kapcsolatos ügyletekkel magyarázták az RBK Dailynek. Miután a két bank beolvasztása a tavalyi harmadik negyedévben lezárult, január-augusztusi pénzügyi tevékenységük eredményeit átvezették az Investsberbank mérlegébe.
"A beolvasztás következtében a profit egyenlőtlenül oszlott meg a bankok között, míg olyan mutatók, mint a nettó aktívumok és a saját eszközök megnövekedtek" - mondta az orosz üzleti lapnak Konsztantyin Bogomazov, az Investsberbank első vezérigazgató-helyettese. Megjegyezte: mindkét beolvasztott bank nyereséges volt és maradt.
Az OTP Bank már a beolvasztás után, október végén fizette ki az Investsberbank 477,5 millió dolláros vételárának kilencven százalékát, míg a fennmaradó közel ötvenmilliót egyéves letétbe helyezte az esetleges garanciális igények érvényesíthetősége végett.
Mindamellett 2006 egészében nyereséges az Insvestsberbank számára - mutatott rá Jevgenyij Jegorov, az Investsberbank másik vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: az Investsberbank új részvényesei - vagyis az OTP tulajdonosai - 2007 első negyedévében is 150 millió rubel (5,67 millió dollár) körüli nyereséget várnak.
Az Investsberbank Moszkvában nemrég lezajlott rendkívüli részvényesi közgyűlésén megválasztották az új igazgatótanácsot, amelybe hat magyar került, és csak egy orosz tagját választották újra. A vállalat az idén százmillió dollárt szán az Investsberbank fejlesztésére - számolt be korábban az mfor.hu.