Az új elnök a Coop Szolnok Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója, Csepeli Lajos lett, a vezérigazgatói tisztséget a továbbiakban Murányi László tölti be, aki korábban a társaság általános vezérigazgató-helyettese volt. Bartus Pál, aki tizenöt éven át volt a Coop Hungary elnök-vezérigazgatója, már korábban úgy döntött, hogy egyik tisztségre sem jelölteti magát.
A Coop Hungary tavaly a korábbinál nehezebb piaci körülmények ellenére 9,2 százalékkal, 400 milliárd forintra növelte nettó árbevételét, adózás előtti eredménye pedig 5,5 milliárd forint lett. Az idén folyó áron 8-10 százalékos forgalombővülésre számítanak, amelyet továbbra is fő működési területük, a 3-15 ezer fős kistelepülések ellátásával kívánnak ellátni.
Növelnék a saját márkás termékek arányát is; a mintegy hétszázféle árucikk hozta tavaly a kiskereskedelmi forgalom hatodát. Idén őszre elkészül a Coop üzletlánc középtávú marketingstratégiája, folytatódik a tízmilliárd forintos informatikai fejlesztési program és a logisztikai rendszer átvilágítása.
További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.