2p

Videójátékok tervezésében vesz rétt Steven Spielberg. A filmrendező a világ legnagyobb játékfejleszőjével, az Electronic Arts-cal dolgozott együtt három játékon.

Az egyik, LMNO kódnevű alkotás egy akció kalandjáték - közölte Neil Young, az EA Los Angeles stúdiójának vezérigazgatója. Az Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra tervezett kalandjátékban a játékosok egy női karaktert irányítanak, amely attól függően fejlődik, hogyan lép kapcsolatban más karakterekkel. Spielberg szerint éppen az az izgalmas a játékban, hogy miközben érzelmileg hatnak egymásra a játékosok, addig képesek befolyásolni a világ alakulását - írja a BBC News.

A PQRS kódnevű egy puzzle videójáték, amely a Nintendo Wii konzol számára készül. Egy, a Newsweek magazinnak adott interjújában Spielberg így nyilatkozott róla: "ez egy nagyszerű szórakozás az egész család számára, amelyet együtt játszhatnak karácsonykor, persze nem feltétlenül kell vele megvárni az ünnepet".

Egy másik helyen a közreműködéséről az EA játékfejlesztővel azt mondta: "igazán élvezem a kreatív munkát és remélem, a videójátékosok ugyanolyan izgatottak, milyen lesz az együttműködésünk gyümölcse".

A harmadik videójátékról, amelyen együtt dolgozik Spielberg és az EA - egyelőre még nincsenek információk.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!