A legnépszerűbb brit munkahelyen, a közép-angliai Farrelly Facilities & Engineering cégnél senkit sem kötelezhetnek arra, hogy reggel 8 óra 30 perc előtt, vagy délután öt óra után benn tartózkodjon a munkahelyén. 'A dolgozók, akikkel jól bánunk, később jó vevők lesznek' - ez a cég filozófiája a vezető, Gerry Farrelly szerint.
A cég többek között a Szülők Munkában szövetség innovációs díját is kiérdemelte a munkatársak érdekében végrehajtott változtatásokért.
A cég vezetőjében akkor fogant meg a gondolat, hogy minél komfortosabbá kell tennie alkalmazottai számára a munkát, mikor 1988-ban kezébe került egy kimutatás. Eszerint a dolgozók mindössze 20 százaléka érzi jól magát a munkahelyén.
Az igazgató három saját gyereke is gyakran hiányolta őt, mivel a Farrelly Facilities & Engineering-nél elterjedt volt a heti nyolcvan óra munkaidő.
A szintén díjazott Telford and Wrekin Borough Council cégnél bevezették az olyan napindító meetingeket, ahol a megbeszélés közben megreggeliznek a kollégák. Emellett nyáron megoldják a gyerekek táboroztatását, a munkaidő pedig messzemenően rugalmas.
A Szülők Munkában díját kiérdemelte a Central Scotland Forest Trust vállalat is. A skót cég lehetővé teszi, hogy napközben is gazdájukkal legyenek a kutyák.
Az elégedettséget fokozó intézkedések az olyan nemzetközi kutatási eredményeknek is köszönhetőek, mely szerint ma már az elsődleges szempontok között van az alkalmazottaknál, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön, és ne terhelje le őket túlságosan a pénzkereső tevékenység.
Vigye a kutyáját is dolgozni - Wellness-munkahelyek
A legnépszerűbb brit munkahelyen, a közép-angliai Farrelly Facilities and Engineering cégnél senkit sem kötelezhetnek arra, hogy reggel 8 óra 30 perc előtt, vagy délután öt óra után benn tartózkodjon a munkahelyén.