A VW vezetése bizakodó az idei évet illetően, szerintük ugyan a vállalat számára sem lesz könnyű az idei év, ám a csőd szélén táncoló versenytársakhoz képest idilli a helyzetük. Mint azt hétfőn a vállalat elnöke, Martin Winterkorn közölte, a tavaly elért 113,8 milliárd eurós forgalomtól és a 4,75 milliárdos nyereségtől el fognak maradni, ám idén is profitot várnak.
A cég menedzsmentje azt valószínűsíti, hogy az autógyártó vállalat idén számottevően növelheti majd a részesedését, köszönhetően annak, hogy mind a termékportfóliója, mind a regionális piaci pozíciói erősen diverzifikáltak. Így az egyes helyeken és modellek esetében várható visszaesést más típusok és régiók ellensúlyozhatják. Mint az elemzők kiemelik, idén térülhet meg igazán a VW-nek a korábbi években hozott számos döntése, elsősorban a kínai és a brazil piacon befektetett milliárdok, amellyel most a válságtól kevésbé sújtott régiókban tudja értékesíteni a járműveit a cég.
A VW nagyratörő terveit az is jelzi, hogy a vállalatnál úgy számolnak: egy évtizeden belül a német társaság lesz a világ legnagyobb gyártója, megelőzve a közelmúltban trónra lépett japán Toyotát, mely az előtte évtizedekig hegemón pozícióban lévő General Motorstól vette át a piacvezető pozíciót.
A leányvállalati közül az Audi esetében még ennyit sem kell állítólag várni, hogy szegmensében előretörjön, a menedzsment előrejelzése szerint a felsőkategóriás autók európai piacán már a jövő évben utolérik a Mercedest és a BMW-t.
A jövőre vonatkozó optimista terveket olyan körülményekkel indokolják még, mint az Európai Unióban 2012-től életbe lépő elég szigorú CO2 kibocsátási normák, melyeknek a VW fog a legtöbb modellel megfelelni. A környezetbarát járműfejlesztés irányában egy másik lépés is történt. A német cég a múlt hónapban jelentette be együttműködését a japán Toshiba céggel. A két vállalat a jövőben együtt igyekszik létrehozni egy a mindennapi közlekedésben is használható elektromos népautót gyártani, mely végre áttörést hozna a tanulmányautókhoz képest.