2p

A Germanwings légitársaság a nyár folyamán heti két járatot is indít a Balatonra. A hírt a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyarországgal kapcsolatban álló, legtekintélyesebb német utazási irodák kétnapos berlini konferenciáján jelentették be. A rendezvényen külön is bemutatták a Balaton újdonságait és ehhez kapcsolódóan számos olyan magyar különlegességet, amely a szervezők reményei szerint jelentősen hozzájárulhat az ország, illetve a Balaton népszerűsítéséhez Németországban.

Bár Magyarország tekintélye változatlanul jó a német idegenforgalmi piacon - 2006-ban 3,2 millió német látogatott el az országba - a Magyarországon eltöltött német vendégéjszakák száma visszaesett az elmúlt években. A Magyar Turizmus Zrt. ezt a folyamatot fordítaná vissza - közölte Pap Mária a cég berlini kirendeltségének vezetője.

A Balaton és az ország népszerűsétése érdekében ezért kétnapos konferenciát szerveztek Berlinben, ahol bejelentették: a Germanwings légitársaság a nyári csúcsszezonban - júliusban és augusztusban - menetrendszerű járatot indít közvetlenül a Balatonra. A járat heti kétszer repül Berlin és Sármellék között.

Pap Mária beszámolt arról is, hogy a Der Tagesspiegel című tekintélyes napilap június elején külön mellékletben foglalkozik a Balatonnal, s hasonlóan, külön műsort tervez a balatoni régió bemutatásának a RBB közszolgálati rádióállomás is.

A magyar idegenforgalmi hatóságok - mint Pap Mária hangsúlyozta - arra törekszenek, hogy a Balatont "újra felfedezzék" a németek. A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt célkitűzései továbbra is Budapest és a Balaton, illetve az egészség-, valamint a konferenciaturizmus. "Ha az egykori NDK-s turizmus tömegeit nem is tudjuk elérni, az újszerű balatoni termékkínálatokkal igyekszünk a régiót ismét népszerűsíteni, s a német turistákat meggyőzni arról, hogy a Balaton ugyan a régi, de kiváló, új adottságokkal is rendelkezik, s a legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtja" - jelentette ki a berlini képviseletvezető.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!