A főpolgármester közölte: a találkozón az SZDSZ nem zárkózott el attól, hogy a felügyelőbizottság elnöki posztját átadják a Fidesznek.
Demszky Gábor, valamint egy külön megtartott másik tájékoztatón Steiner Pál MSZP-frakcióvezető és John Emese SZDSZ-frakcióvezető is megerősítette: abban még vita van köztük, hogy a BKV felügyeletét, amelyről Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes lemondott, miként lássák el.
A főpolgármester elmondta: a megbeszélésen az SZDSZ jelezte, elképzelhetőnek tartják azt is, hogy egy újabb főpolgármester-helyettest válasszanak a közlekedési területre.
Steiner Pál szerint jelenleg ez a feladat visszakerült a főpolgármesterhez. Megjegyezte, nem kizárt, hogy a szocialisták újból a jelenlegi tagokat jelölik az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba.
Mint ismert, a BKV-nál július végén végkielégítési botrány pattant ki, miután kiderült, hogy a cégtől több vezető is jelentős végkielégítésekkel távozott, a humánpolitikai igazgatót, Szalainé Szilágyi Eleonórát ráadásul tovább foglalkoztatták, miután kifizették neki a 100 millió forintos végkielégítését.
Ezt követően derült ki, hogy a közlekedési vállalatnál összesen több mint 3 milliárd forintot fizettek ki végkielégítésekre 2007 óta. A rendőrség végül hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indított a gyanús végkielégítések miatt.
MTI/Menedzsment Fórum