3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Folytatódott az idén az első negyedévben a magyar vasúti áruszállítás teljesítményének 2007 második féléve óta tartó csökkenése - mondta Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke kedden, a hivatal első negyedéves jelentését ismertető sajtótájékoztatón.

Antal Dániel hozzátette, hogy míg a szállítási szektorban az uniós csatlakozás óta elindult konjunktúra továbbra is tart, csak a növekedés üteme lassult, addig a vasúti áruszállításban kifejezetten negatív tendencia érzékelhető az utóbbi három negyedévben. Eközben a közúti szállítás töretlen növekedést mutat.

A hivatal elnöke szerint a kedvezőtlen trend kialakulásában szerepet játszhat a nehéz határátjutás, valamint az, hogy a kiszámíthatatlan és drága pályahasználat miatt Magyarország kissé kiszorult a tranzitszállításból.

A vasúti hivatal adatai szerint a nemzetközi vasúti áruszállítási teljesítmény 2008 első negyedévében 4,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a belföldi stagnált, így összességében a vasúti árufuvarozás 4,3 százalékos teljesítmény-visszaeséssel zárta az év első negyedévét.

Antal Dániel szerint a vasúti áruszállítás teljesítményének növekedéséhez egészségesebb piacszerkezetre, kedvezőbb versenyhelyzetre lenne szükség. Bár növekszik a kisebb piaci szereplők száma, a piac továbbra is koncentrált. A legmeghatározóbb piaci szereplő, a MÁV Cargo Zrt. körül továbbra is folyamatban vannak a korábban indult versenyjogi eljárások.

Az első negyedévben a Záhony-Port Zrt. kért árutovábbítási tevékenységre engedélyt, ezzel 16-ra emelkedett a piaci szereplők száma a vasúti áruszállításban. A szlovák Prová Slovenska Zeleznicná, valamint az osztrák LTE Logistik und Transport GmbH már hivatalosan jelezte piacra lépési szándékát, de rajtuk kívül is folyik az engedélyezési eljárás több hazai és külföldi vasúti fuvarozóval - ismertette a hivatal elnöke. Hozzátette, hogy számításai szerint a piaci szereplők száma 20-ra emelkedhet a második félévre.

A vasúti személyszállítás piacát stabilitás jellemzi - mondta Antal Dániel. Hozzátette, hogy a keresletet ezen a területen alapvetően a reálkereset alakulása befolyásolja, az árváltozás pedig csekély hatással bír.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a három országos személyszállító vasúttársaság együttesen 35 millió utast szállított 2008 első negyedévében, ez 5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Az év első három hónapjában a helyközi személyszállítási teljesítmények 26,6 százaléka kapcsolódott a vasúthoz, ami szignifikáns csökkenés 2007 első negyedévéhez képest. A nemzetközi személyszállításban a vasút megőrizte piaci pozícióját, de a piacra továbbra is a légi közlekedés gyors fejlődése a jellemző.

A vasúti hivatal elnöke rossznak ítélte a pályahasználat-hozzáférés helyzetét. Utalt arra, hogy a MÁV pályadíjszabási rendszerével kapcsolatban bírósági eljárás van folyamatban. Véleménye szerint a jogi bizonytalanság itt még hosszú ideig fennmaradhat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!