Kell a friss levegő - közölte Szetey Gábor a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta, tudja, mikor kell hátrébb lépni és a ma politikai környezete nem az ő világa.
Távozását konkrétan azzal indokolta, hogy munkájának nagy részét, a közigazgatás újítási fázisát elvégezte és a korábbi cégétől globális felelősségű állásajánlatot kapott, olyat, amire mindig is vágyott.
Szetey Gábor kitért arra, hogy döntését még az ünnepek alatt meghozta, erről később tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Kiss Péter kancelláriaminisztert, akik január 31-vel elfogadták lemondását.
Szetey Gábor 2006 nyarán érkezett a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Amint arról bemutatásakor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is beszélt, elsődleges feladata az volt, hogy közreműködjön egy olyan szemlélet meghonosításában, amely szerint a közigazgatásban a lehető legjobb minőségű szolgáltatást a legolcsóbban kell nyújtani.
Maga Szetey a teljesítményértékelési rendszer kidolgozását tartotta az egyik legfontosabb feladatának. Mint mondta, akkor végzi jól a dolgát, ha 2009/2010-re az igazgatásban meghonosodik egy olyan kultúra, amely fontosnak tartja a teljesítményt. Az államtitkár 2006 júliusában úgy fogalmazott: azért vállalta el ezt a munkát, mert "mást nem tehetett, mivel a miniszterelnök nemhogy az ország, de a világ legjobb állását" ajánlotta fel neki.