2p

Csütörtökön a Siemens bejelentette, hogy végzett meghibásodott villamosainak javításával. Aba Botond, a BKV vezérigazgatója szerint az első Combinók a jövő héten járhatnak ismét.

A Siemens az ajtóműködési problémák kiküszöbölésére új műszaki megoldást alkalmazott, így nem jelentkeztek újra azok a hibák, amelyek miatt a villamosokat ki kellett vonni a forgalomból. A cég közleménye szerint a hat Combinót folyamatosan tesztelik az 1-es vonalán, eddig újabb hibát nem észleltek. Arról már az üzemeltető, tehát a BKV dönt, hogy mikor járhatnak ismét a járművek.

Ezzel kapcsolatban Aba Botond, a közlekedési vállalat vezérigazgatója az MTV Este című műsorában csütörtökön elmondta: az első Combinókat a jövő héten állítják újra forgalomba, legalábbis ha minden a tervek szerint alakul. Hozzátette: a járműveket a BKV további 200 kilométeres próbafutásnak veti alá a hétvégén. A társaság által rendelt 40 "hernyóból" korábban hat állt már forgalomba.

Mint ismert, a villamosokat még augusztus elsején rendelték vissza a Nagykörútról, miután az ajtókkal kapcsolatos problémák miatt többször leálltak. Júliusban más problémák, a felsővezeték-tartó oszlopok kidőlése miatt szünetelt ideiglenesen a forgalom a 4-es, 6-os vonal Jászai Mari tér és Moszkva tér közötti szakaszán.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!