2p

A korábbi gyengébb eredmények után váratlan nyereséget jelentett folyó üzleti éve harmadik negyedévéről a British Airways.

A légitársaság üzemi eredménye 25 millió font (28,6 millió euró) lett. Márciusban végződő üzleti éve első kilenc hónapja így is veszteséges: az üzemi veszteség 86 millió font az egy évvel korábbi 89 millió fonttal szemben.

A nettó veszteség az első kilenc hónapban 245 millió font, ez közel kétszerese az előző üzleti év első kilenc hónapjában kimutatott mínusznak. A forgalom 12,9 százalékkal, 6,1 milliárd fontra csökkent az időszakban.

A légitársaságot elsősorban a válság miatt csökkenő utasszám sújtja, és ez a helyzet januárban a kemény tél miatt tovább súlyosbodott. Januárban az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal kevesebb, 2,1 millió utast szállított. Gépeinek kihasználtsága ugyanakkor javult, tavaly januárhoz képest 1 százalékponttal 74,2 százalékra emelkedett.

A vártnál nagyobb lett a British Airways vesztesége üzleti évének első felében, mert a gazdasági válság miatt tovább csökkent az utasforgalom és a bevétel. A szeptemberrel végződött hat hónap az eddigi legrosszabb volt a cég történetében.

Az adó utáni veszteség 208 millió font volt, míg egy éve 42 milliót tett ki. Az üzemi veszteség 111 millió fontot ért el az egy évvel korábbi 140 millió fontos többlettel szemben. A bevétel 13,7 százalékkal csökkent, 4,1 milliárd fontra 4,75 milliárdról.

Az üzleti év utolsó negyedévében sem számít jelentős javulásra a társaság vezetése. Ezért folytatják a költségtakarékossági programot, és egyebek mellett további 3 ezer fős leépítést terveznek a márciussal végződő üzleti év végéig, a korábban már jelzett 1.900 fős leépítésen felül.

Ugyanakkor a British Airways nagy reményeket fűz a spanyol Iberiával történő egyesüléshez, amelyet az idei év végén tervez lezárni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!