1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Magyarország visszavonta Surányi György jelölését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára - közölte Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-vel pénteken.

Veres János erről levélben értesítette Tommaso Padoa Schioppát, az EBRD kormányzótanácsának elnökét - mondta a szóvivő.

A levélben a magyar pénzügyminiszter azt is megírta, hogy miután az ország visszavonta Surányi György jelölését, támogatja az európai közös jelöltet, Thomas Mirow német pénzügyminiszter-helyettest azért, hogy ebben a kérdésben is érvényesüljön az európai egység.

Ugyanakkor Veres János nehezményezte a jelölési folyamatot, csalódottságát és rosszallását fejezte ki ezzel kapcsolatban, egyben reményének adott hangot, hogy a következő alkalommal átláthatóbb módon zajlik majd az egyeztetés a jelölésről - mondta a szóvivője az MTI-nek.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!